Felhőtlen szórakozás

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

Íme, az én kis játszóterem!

Elsősorban otthonokat tervezek, de néha kivételt teszek. A napokban, hosszas vajúdás után, megszületett az első játszóterem! 😉

Na jó, nem az enyém!

Egy alföldi település pályázott saját erő mellé némi kiegészítést remélve. A pályázathoz készítettem el a játszótér tervét még 2018-nyarán. Az idő, és a Jegyző ha lassan is, de nekünk dolgozott, így hamarosan átadásra kerül a közparkból leválasztott játszótér területe.

A település központjában, a fákkal és bokrokkal sűrűn telepített parkban kerestünk helyet a kis méretű játszótérnek.

Irtásra, azaz fakivágásra nem került sor, a meglévő apró tisztás alkalmas volt a köztéri játékok telepítésére.

A játszótér átadás előtti képei az idei pandémia ideje alatt készültek, közelebb engem sem engedtek, ki sem próbálhattam, ráadásul a fák lombjai is korlátozták a szemrevételezést ! 🙂

  1. A park ezen részén lévő akácfa kerítést részben bontottuk el, és zárható kapukat is kellett létesíteni.
  2. Az Ütéscsillapító talaj borovi-fenyő palló kerettel készült el, a kereten belüli részt folyami homokkal töltötték fel, melynek szemnagysága 0,2-2 mm, a töltés vastagsága: 50 cm.
  3.  Négy darab, tanúsítvánnyal rendelkező, a hazai gyakorlatnak megfelelő, kereskedelmi forgalomban beszerezhető, szabványos kültéri játék került elhelyezésre.
  • Kombinált játszóvár: A fa, fém ill műanyagból készült játék 2 db tornyot tartalmaz tetővel, fém csúszdatesttel, 3 db különböző magasságú nyújtóval, ill pihenőpadokkal. A két tornyot pókhálószerűen elkészített kötél mászóka köti össze. Alá ütéscsillapító talajburkolatot készítettek.
  • Kétüléses hinta, vegyes ülőkével: Telített 90×90 mm-es borovi fenyő oszlopokból készült termék, felső rúdja minősített acélból, ülőkéi alu.betétes, vulkanizált gumival bevontak. Alá ütéscsillapító talajburkolatot készítettek.
  • Karussel: Rozsdamentes acél kapaszkodókkal, csúszásmentes lappal, műfa összekötő elemekkel készült termék.
  • Rugós, négyüléses játék: Telített borovi fenyőből, minősített porszórt acél kapaszkodókkal készült termék.

A meglévő/megmaradó gesztenye fák alatt kerti padokat is elhelyeztem a terven, és javasoltam egy vízvételi lehetőséget: ivókutat is létesítsünk! A kétszárnyú nagykapuhoz vezető utat a meglévő kiselemes térburkolat kiegészítésével terveztük.

Ezek az ötletek mind megvalósultak, a Gyermeknapra tervezett ünnepélyes átadást pedig hamarosan pótolják! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .