Művezetés, azaz tervezői művezetés

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 
 

E heti okosság: Művezetés


Az építész Tervező – ha erre az Építtetőtől megbízást kap – tervezői művezetést is végezhet azon a kivitelezésen, mely kivitelezés építési engedélyezési és/vagy építészeti kiviteli tervét elkészítette.
Tervezői művezetés keretében az építész tervező az Építtetővel köt szerződést!, és közreműködik az építészeti-műszaki tervek „megfelelő” megvalósítása érdekében, valamint elősegíti a kivitelezés során a tervekkel kapcsolatban felmerült szakkérdések megoldását. Vagyis ötletel, hisz jobban ismeri a házat
-a felelős műszaki vezetőnél,
-a műszaki ellenőrnél és
-a Tulajdonosnál is! 🙂


Mivel a tervezést is csak megfelelő jogosultsággal szabad végezni, ebből egyenesen következik, hogy tervezői művezetés is megfelelő jogosultsággal végezhető. A jog így szól:
„A tervező az általa készített kivitelezési dokumentációval kapcsolatban az Étv. 33. § (4) bekezdése szerint tervezői művezetést végezhet.”
Boncolgattam már ezt a kérdést , most ismeretünket e témában inkább csak bővítjük. Joggal merül fel Benned, hogy ha
– van tervdokumentáció,
– van Kivitelező és Felelős műszaki vezetője,
– esetleg még Műszaki ellenőr is van,
mit „művezet” a tervező, a tervezői művezetés keretében?


A változásokat, a kialakult helyzetet, az előre nem várt új feladatokat!
Mindezt úgy, hogy az Építtetőt és tervét képviseli. Együttműködik a Felelős műszaki vezetővel és a Műszaki ellenőrrel, mivel az Építtető „magyar-hangja” ! 😉
 
Rögzített időpontokban meglátogatja a kivitelezés helyszínét, helyszíni ellenőrző mérés és szemrevételezés útján figyeli a kivitelezés menetét, helyességét, és minőségét. Mindezt úgy, hogy képes legyen megállapítani, hogy a kivitelezés alatt álló objektum, majd végleges elkészültével, teljesen teljesen megfelel a kiviteli terveknek.
 
Mivel nem Ő a Felelős műszaki vezető, és nem Ő a Műszaki ellenőr, ezért
– nem utasít és nem irányít,
– nem felelős az alkalmazott technológiáért és eszközökért,
– nem felelős a dolgozókért…


Csupán informálja az Építtetőt a kivitelezés jelenlegi és tervezett menetéről és minőségéről azért, hogy hibás vagy hiányos kivitelezést elkerüljék. Az Építtető által meghozandó döntéseket időben előkészíti, ezen döntéseket vázlatokkal, tervekkel és érvekkel támasztja alá.
 
Tehát pl. fedvénytervet készít, ha valami külső tényező miatt, az eredeti terv egy része korrigálandó. Ha meglévő épületet bővítünk és alakítunk át, sokszor találkozunk bontás alkalmával, az eltakart szerkezetek feltárása során, hibákkal és hiányosságokkal, egyéb érdekeséggekkel. Ilyenkor, a kivitelezés felelős résztvevőivel közös megoldást dolgoz ki, és ezt terv szinten megjeleníti.
 
Mondjuk burkolatbontás alkalmával kiderül, nincs a megbontott burkolat alatt megfelelő aljzat, vagy az tönkrement…


Födém feltöltés bontásakor kiderül az épület középfőfalának tetején nem készítettek a födém gerendák fogadására vasbeton koszorút, csak a faltest tetejére ráültették a gerendázatot…


Ekkor evidens, készítünk újat. Igen, de ez rögtön többletmunkát, azaz időt és pénzt jelent, és esetleg tervmódosítást. Akár még építési engedélyezési tervmódosítást is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .