Egyeztetés után

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 

Heti átváltozás: Módosult a belső elrendezés

 


Múlt szerdai bejegyzésben „szakértettem” a Megrendelőm által megálmodott és papírra vetett alaprajzot, amit picit nehezményezett.


Azóta személyesen találkoztunk, átbeszéltük a korlátokat és a lehetőségeket. Már itt tartunk, legalábbis alaprajzban:


Az épület befoglaló mérete nem változott, telken belüli telepítése az utcával párhuzamos.
 
A házban a középfőfal a szobák mentén húzott egyenesre fordult át.
 
A 8,5 m2-nél már nagyobb alapterületű szobák szabályosabban bútorozhatók. Egyik hálószobaként, a másik dolgozó/vendégszobaként tud működni.
 
A déli oldalon lévő ablaktalan kamra a WC mögé került, keleti tájolással, ablakkal. Így is a konyhából nyílik.
 
A fürdő előtti lévő keskeny közlekedő gardróbbá bővült, az még nyitott kérdés, lesz-e rajta ajtó?!
 
A fürdőszoba mérete is csökkent, mégis könnyen berendezhető.
 
Az előtérbe érkezve, kissé beljebb, de találtunk helyet a kabátoknak és cipőknek.
 
A nappali klasszikus bútorzatának ebben az alaprajzi formában már több hely jut.
 
A konyha „U”-alakú bútorzata „L”-alakúra zsugorodott, az étkezőasztal a négy székkel a konyhához közelebb került.
 
Természetesen ez nem a végleges terv, de az engedélyezési terv kidolgozásának megkezdésére, ajánlati tervként, már megfelelő. Még nincs döntés fűtés módjáról és a telken belüli gépkocsi elhelyezéséről. Végleges döntés, hogy habbeton lesz az építőanyag! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .