Zsákutca és zsákszoba

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 
 

E heti átváltozás: Falura költözés előtt


Andrásék örököltek, így végre családi házban élhetik nyugdíjas éveiket. A ház egy Pest megyei falu zsákutcájában van, apró, ám gondozott kerttel.
 
Az eredeti alaprajzon jól látható, hogy az épülethez már hozzányúltak, amikor a bejárati teraszt előtérként beépítették, hiszen csak egy „vékonyka-fallal” körbefalazták azt.


Az új, falusi élethez, új ház dukál! -írta András, tehát szeretnék a házat korszerűsíteni. A cserépkályhás és sparhelt-os fűtést radiátoros fűtésre cserélni. A nyílászárókat kívül és belül kicserélni, a palafedést meg lecserélni. És persze az alaprajzot is lehetne picit változtatni! 😉
 
Ami először szembe tűnik, hogy a lakóház bejárata az utcáról nem is látható, hiszen a bejárati ajtó a kert felőli oldalon van.
 
A másik dolog: belső közlekedőre nem pocsékoltak területet, mivel az nincs is. Ez nem feltétlenül rossz dolog ám! Bár a konyha most egy belső közlekedő. Ja és a közlekedő hiányából az fakad, hogy az egyik utcai szoba zsákszoba.
 
Áttervezem az alaprajzot, de igazából csak éppen annyira, hogy a házaspár számára jobban használhatóvá váljon, könnyen lehessen meglévő bútoraikkal bútorozni.


Ha alaposan átnézed az átváltoztatott alaprajzot, láthatod, minden helyiség az eredeti helyén maradt, csupán a közlekedési útvonalak kijelölésével mégis jelentős a változás.
 
1. A teraszka vékonyka határoló falát bontanám, és helyére teherhordó falat építek. Sajnos nem tudjuk az előtér területét növelni az oldalkert irányába, mert ninc meg a kötelező 3 m, és még az autóval is ide, a ház mellé lehet csak beállni.
 
2. A bejárati ajtót azért oldalra áthelyeztem, és az előtérből lecsippentettem egy wc helyiséget.
 
3. Az előtérből csak nyílásokkal tárom fel a lakás nappali tartózkodásra szánt tereit: egyik irányban a konyha-étkezőt, a másik irányban a nappali szobát.
 
4. A második szoba méretét a nappali javára csökkentettem, és megtartottam zsákszoba-voltát.
 
5. E zsákszoba a lakás intim tere, hisz ez a hálószoba. Intimitását az is adja, hogy az eredeti helyén megtartott tágas fürdőszoba innen nyílik.
 
Kész, tulajdonképpen ennyi az egész átváltozás. A dupla kémény egyik kürtője tudja fogadni a gázkazánt, melyet a konyha-étkezőbe tettem, míg a másik kürtő lehetőséget ad a cserépkályha esetleges megtartására, hisz ezen még gondolkodnak az új Tulajdonosok.
 
A sparhelt is a helyén maradhatna a konyhában, akár csak úgy, díszként, emlékként! Gyerekkoromban, Nagymamámnak a nyári konyhájában, tavasszal/télen üzemelt egy ilyen fehér, zománcos szépség… a napos csibék melegedtek mellette! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .