Merre tart az építőipar?

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 
 

Növekszik!


Rögtön megkérdezhetem azt is, hogy melyik ágazata?
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az építőipar termelése még mindig emelkedik, az előző hónapokhoz, évekhez viszonyítva.


A lakásépítési rátán nyilvánvalóan a


– CSOK, illetve az
– 5 %-os Áfa kulcs, valamint
– az önerős építésnél az 5 millió Forintig visszaigényelhető Áfa lendített óriásit.
 
Az összes növekedésben azonban az ipari létesítmények és az út-, vasút- és közműépítések indukálják a gyarapodás jelentősebb részét.
 
Visszatérek a lakásépítéshez, ebben dolgozom magam is. Szóval már július elején rádióműsorban hallottam, az 5 % áfának biztosan vége lesz 2019. december 31-én, ahogy azt anno meg is hirdették.
 
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) mégis abban bízik, hogy a 27 %-os Áfát redukálni lehet 18 %-ra az új lakásokra vonatkozóan, így talán nem omlik össze teljesen újlakás-piac.
Ami bizonyos, hogy a fenti kedvezmények majdnem minden résztvevőnek kedveztek. Az Építőnek, az Építtetőnek is. Államunk adóbevételének azonban nem.
 
Mi lesz ezután?
Folytatódik a drágulás. Ami már el is kezdődött, pár nap múlva, augusztustól egyes építőipari kész termékek drágulnak 6-10 %-kal.
 
Arról Te is hallottál, hogy a lakáshitelek kamatai, mondjuk úgy, hogy „mérsékelten”, de már megugrottak…, és bizony növekedni fognak azok is.
 
És mindehhez jön még a Kivitelezők kapacitáshiánya. Ezt az „állás-hirdetést” három hete fényképeztem egy építési telken…, ahol nem halad az építkezés! (Megjegyzem, 20 éve még szerelmes voltam ebbe a telekbe, de találtam egy jobbat! 🙂 )


A táblát közelebb hozom, így már olvasható számodra is a felirata:


Aki még idén, illetve jövőre belefog az új lakás építésébe, és időben kicsúszna a 2019. december végi határidőből, annak van az a kiskapu, hogy a teljes vételárat kifizeti a határidő napjáig, miközben fizikailag még nincsen készen a lakása!
 
Ha azonban az előfinanszírozáshoz banki hitelt szeretne felvenni, és a keletkező majdani új lakás a fedezet, akkor arra nem fog hitelt kapni, mivel a bankok a hitel összeget utólag, a lakás átvételekor folyósítják…!
 
Hova jutottam megint? Az e l ő k é s z í t é s -hez. Nem hangsúlyozom eleget!?
Pedig ez a legfontosabb az új lakás projektnél (is), mivel most a „véghajrában” újabb élénkülés körvonalazódik, miközben még inkább megjelenik a rossz minőség, például a kapkodás miatt, vagy amiatt, hogy újabb és újabb „képzett” Kivitelezők jelennek meg a piacon, a biztos haszon reményében. 😉
 
Új lakást építenél?
Belevágsz egyedül?
Segítek Neked!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .