Arisztokrata kastélytúra

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

Körös-menti minivakációm

Már meséltem, szívesen „belesek” mások otthonába, legutóbb egy mini-vakáció keretében tettem ezt Gyulán, az Almásy-kastély Látogatóközpontban.

Az egykori grófi rezidencia a Gyulai Vár szomszédságában látogatható, ahol a kastély hajdani lakóinak életét tanulmányozhatod. Úrét és Cselédét! Mindennapjaikba pillanthatsz be, azok fényes és árnyékos oldalával együtt. Rengeteg interaktív eszköz segíti ezt az élményt, így valamennyi korosztály számára hiteles és érdekesen szórakoztató a program!

A reprezentatív kastély helyiségein átsétálva a grófi Család és Szolgáik élete elevenedik meg, végeláthatatlan és megdöbbentő számadat, információ kerülhet birtokodba!

Megérted azt is, hogy sikk volt ilyen helyen akár Szolgálóként is élni, hisz minimum a biztos megélhetés garantált volt. Adódott lehetőség előmenetelre, sőt nyugdíjra, még az is kiderül, hogy a személyzet körében is erős hierarchia uralkodott!

A kastély történetén túl a hajdani lakók mindennapi tárgyait, szokásait, öltözködését, illemhelyhasználatát és tisztálkodását ismerheted meg. Hedonista módon az evés és az öltözködés teljesen lázba hozott! A Herendi-porcelánokért odavagyok, és a szép ruhákat sem vetem meg!

Szóval, ez utóbbi tetszett nekem leginkább. Főként a ruhapróba, ami valóban interaktív volt, és olyannyira belejöttem, hogy még az összes férfiruházatot is felpróbáltam! Amit őszintén sajnálok: női kalapokat itt nem találtam! 😉

A kiállítást a Toronykilátó ismételt megmászásával zártam, onnan belestem a Strandra. Be nem mentem, mivel délelőtt Csongrádon a Kőrös-toroki Partfürdőn is jártam. A Toronyból megcsodáltam még Gyula középkori téglavárát, amit e túra előtt már felfedeztem.

Még elszaladtam apró édességet falni a Százéves Cukrászdába, ahol szintén lehet „leskelődni” is!

Hazafelé, Szarvason, az Arborétumban sétáltam, majd nem tudtam ellenállni egy újabb kísértésnek, így a Makettparkba is beléptem, ahol a történelmi Magyarország nevezetes épületei között sétálhattam, de itt is Gyula várával kezdtem az ismerkedést! 🙂

Időutazásomat, jutalomként a szarvasi Halászcsárdában finom halételekkel zártam, egyébként a hazai gyakorlatnak megfelelően már a délelőttöt is kulináris élvezetekkel kezdtem: Derekegyházán palacsintákat kóstolgattam! 🙂

Ha van időd kirándulni, fedezd fel Te is a környéket, valódi élményeket gyűjthetsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..