Első közös otthon

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, ha megengeded!

E heti átváltozás

Ez a kis méretű családi ház a fiatal pár első közös szerzeménye volt. A kb. 70 éves ház lakható állapotban volt, gyönyörű, ápolt kerttel. Szülői nyomásra mégis úgy döntöttek, életük következő fontos állomása előtt korszerűsítik a házikót, és ha már hozzányúlnak, szeretnének két hálószobát és egy nagyobb nappali teret. Mindezt úgy, hogy nem kelljen az épülethez hozzá- vagy ráépíteni.
A nehézséget a 2,40 m-es keskeny fesztáv és a kevés ablak jelenti. Az alaprajzot nézegetve, ezt gondoltam először! 🙂

 

 

Első közös otthon

A nagy família összes tagja az alaprajz áttervezésébe kezdett, pusztán segítő szándékkal… Girbe-gurba közlekedő terek vezettek, a léptéket vesztett helyiségek felé. A fiatalok a „beérkezett pályaműveket” kiértékelték, majd rögzítettek egy tervezési programot, amit végül közösen alakítottunk ki sok kompromisszummal. Több vázlat áttekintése után, ez a tervezett alaprajz lett számukra az elfogadott.
A 63 m-nyi alapterület megosztása:

  • a közös terek az épület alapterületének több mint felét uralják,
  • a tervezett gyerekszoba mérete alig haladja meg az ún. félszoba méretét
  • az ifjú feleség nem kért kamrát, holott a kertben termő zöldség és gyümölcs mennyiség ezt indokolná…

Szerintem nem ez a „tökéletes” alaprajz, de minden Ember saját életviteli igényeit akarja megvalósítani otthonában. Ez, úgy tartom helyes is! Az eset tanulsága számomra ismét az, hogy elmondhatom, érzékeltethetem egy-egy döntés hosszú távon tapasztalható következményeit, de a választás, a döntés a Megrendelő kezében van. Feladatom, akkor is az, hogy a tapasztalatom, gyakorlatom kapcsán általános tervezési irányelveket próbáljak érvényesíteni oly módon, hogy a Megrendelőt – saját érdekében – a jó (az általánosan és széles körben is elfogadott) döntések irányába tereljem.

Általában sikerrel járok! 🙂
De, mint tudjuk: A kivétel, erősíti a szabályt! 🙂
Várom a következő feladatot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .