Mi beköltözünk!

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

Eladjuk? Inkább megtartjuk!

Zsolték, gyermekkoruk színhelyén szoktak nyaralni. Régebben, mert évek óta nem volt idejük/energiájuk sem erre. Ebben még a „turós hátú ló” is közrejátszhatott… Így, tavaly ősszel a családi kupaktanács úgy döntött, értékesítik az ingatlant…

De Eszter, Zsolt felesége, mikor leutaztak kipakolni, rendbe tenni a házikót, valahogy újra beleszerelmesedett, és már hazafelé azt pedzegette:

– Vegyük meg mi, fizessük ki a Tesódat! Osztottak/szoroztak, és megállapodtak.

Ma pedig ott tartanak, bővíteni kell a házat, mert ez a vidék is egyre inkább fejlődik, és valódi kincs lehet ez a hegytetőn lévő pici birodalom. Már az is az újabb víziók között szerepel, hogy lehetséges a végső ideköltözés is…

Ennyire nem szaladok előre, mutatom, mire jutottunk.

Eszterék igénye mindössze 2 háló és nappali volt, valamint egy terasz, ami jó nagy!

A HÉSZ, és a telek adottságok a földszinti bővítés mellett szólnak, így a meglévő épületrészhez „toldunk”:

  • A főbejárat a helyén marad, de egy üvegezett szélfogóba érkezünk.
  • A baloldali eredeti nappali-konyha és szoba helyére kerül a két új hálószoba, azonos mérettel, gyakorlatilag egymás tükörképei.
  • A fürdő sem vándorol, csupán a szaniterek egy része átkerült a tervezett új konyha közös falára. Ezt az elrendezést még ‘csiszolgatni’ kell!
  • Az új épületrész a klasszikus nappali tartózkodás tereinek együttese: konyha-étkező-nappali. Ez a leendő lakás legtágasabb része, teljesen kihasználjuk a beépítettséget és a kilátás élményét.
  • Garázsról lemondtak Zsolték, de az előkertbe be lehet állni 2 személyautóval.

Ami bizonyos: a teraszra nyíló homlokzati nyílászárók tolóajtós kivitelűek lesznek. Ami még függőben maradt, az a kandalló ügye, pontosabban annak szükségessége…, és hogy ki lesz a tűz felelőse! 🙂 Amúgy, elektromos fűtés kerül kiépítésre.

A kéménynek találunk helyet biztosan, de célszerű a tüzelőberendezést konkrét módon meghatározni, kiválasztani, így annak teljesítményére „méretezhető” a tervezendő kémény minden műszaki adata (magasság/kürtőkeresztmetszet/tisztítás módja/bekötés magassága…stb…)

A projekt e fázisában még képlékeny, tervtanácsi megmérettetés előtt állunk. 😉

2 hozzászólásto Mi beköltözünk!

  1. Pintér Istvánné szerint:

    Tisztelt Térképező!
    Idős asszony vagyok,segítségét kérném szépen.
    Balatonmárián az üdülőépületünk osztatlan közös tulajdon.Mi az utcafronton,a telek „udvari”frontján egy másik tulajdonos.Mindketten 6/12-6/12 tulajdonrésszel rendelkezünk. Most egy 4,5 méteres,nyeregtetős teraszt szeretne építeni a „hátsó” tulajdonos, mely oldalfallal vagy mellvédfallal lesz határolva.Lábon áll, kis helyet hagy ki,hogy ne kapcsolódjon a háza falához.
    Kérdezem, hogy építési engedély köteles lehet-e. Egyáltalán eékészítheti-e az építményt egy 661 négyzetméteres telken, ha az eddigi épületeink összterülete mintegy 80 négyzetméter.
    Köszönöm válaszát

    • a Térképző szerint:

      Kedves Érdeklődő!
      A terasz fedett alapterülete beleszámít a beépítettségbe! Hogy belefér-e? azt a területre érvényes építési előírások határozzák meg: az Önkormányzatnál tud érdeklődni az ott érvényes beépítési mutatókról és szabályokról.
      Ez a fajta bővítés általában építési engedélyhez kötött tevékenységnek minősül.
      Üdvözlettel:
      a T é r k é p z ő, aki építész, így építészeti tereket alkot, nincs sok köze a térképekhez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .