Saroktelki zártsorúm

saroktelek

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 
 

E heti okosság: Rendhagyó alaprajzi kialakítás


Korábban már blogoltama zártsorú beépítés kialakulásáról, a telepítés hazai gyakorlatáról.
Majd hoztam egy élő telepítési példát is, amit most tovább taglalok, mivel eltértem a megszokott/automatikus telepítési megoldástól:


A kis méretű telekingatlan kertje értékes intim terület, amit geometriai formákkal szabdaltam fel, például telepíteni lehet ide:
– különféle növény/ágyás állományt;
– a nyári hűtést segítő vízfelületet,
– valamint a pihenőteraszt.
 
Természetesen az itt ábrázolt merev síkidomokat, igény szerint íves, lendületes körvonalak is felválthatják, ami romantikusabb kerthangulatot kelt.
 
A dél-nyugati sarokban ábrázolt szaggatott vonalak a kerti eszközök, a kuka, valamint a kerti vízvétel, áramvétel helye. Itt a komposztálást és tűzifa tárolást is meg lehet majd oldani.
 
A kézi vázlaton a helyiségek nagyságrendi, nettó alapterülete szerepel, és természetesen ábrázoltam a bútorozást, mely segíti az általam kínált lakáshasználatot megértetni.
 
A zártsorú sarokingatlan megközelítését két irányból, mindkét utcáról biztosítottam:


1. A Család hétköznapi élete az iskola- és munkába-járással autókkal biztosított, a garázsba gyalogosan azonban egy nyíló kapun is bejuthatnak.
 
2. A másik utca cca. 5 m széles, a szabályozási tervlapon gyalogos forgalomra kijelölt, mégis azt gondolom, a saját teleknek erre felé is lehetőséget adok, még az autóval történő bejutásra is, ezért nem csak kerti kiskaput, hanem egy másik nyíló kertkapu szárnnyal lehetővé teszem a kert közterületről történő elérhetőségét.
 
Tehát a napi futkosós-rutinos életmódban a garázsból lehet hazajönni, mivel Szabináék autóval járnak dolgozni, de a pihenős és vendéglátós életükben a kert felől is eljuthatnak az előszobába.
Az előszoba a lakórészt két markáns részre bontja. Balra a klasszikus lakáshasználat helyiségei kerültek elhelyezésre, jobbra pedig a „gyerekszárny”.
 
Fő épületszárny:


Előszoba: szekrényezhető, innen az Petőfi utca felőli részen háztartási helyiség, benne mosó/szárítógép, mosdó és egy vendég WC.
 
Üvegajtó mögött belátunk a fő lakótérbe, térben álló étkező asztal, mögötte a kanapés nappali tér, kertkapcsolattal. A tér közepe felé, a határoló falnál, a belső közlekedés mentén a kályha/kandalló telepíthető.
 
Emellett, az étkező nyúlványaként az ‘U’- alakú konyha helyezkedik el. Kamra nincs, tartós élelmiszer tárolás a konyhában megoldható.
 
Nappaliból tolóajtóval nyílik a dolgozó. Picike ugyan, mivel félszobának tekinthető, mégis az irodai funkció szerint bútorozható, és a koncentrálást igényló munkavégzésre a lakótértől szeparálható.
 
Nappaliból érünk a szülői blokkba. Gardróbba érünk, amiből zuhanyzós fürdő is nyílik, két mosdóval és wc-vel. A szülői hálószoba is „kertkapcsolatos”.
 
A gyerekszárny:


Előszobából üvegajtón át jobbra a hobbiszoba, ami egy másodlagos nappali, alkotó és elosztó tér is egyben. A vendégágy kihúzható formában ide fér el.
 
Két fürdő. Egyikben az ajtó mögött a gázfűtés, különben mosdó, wc, és zuhanyzó fér ide.
Másikban a kád elhelyezhető egy mosdóval.
 
A két gyerekszoba egymás tükörképe. Igény szerint kert-kapcsolatossá is válhatnak. Ha zavaró az utca felé eső szobaablak, úgy az pótolható a másik határoló oldalon, a kert felé.
 
Azért született ez az önálló épületrész, mert egy későbbi esetleges hasznosításnál könnyen önálló épületrésszé tehető, vagyis ha a gyerekek már kirepültek, szálláshelyként, vagy éppen a gyerekek felnőtté válásakor az első otthonként működtethető ez az épületszárny.
 
A másodlagos lakáshelyiségek utcai homlokzatán ábrázolt keskeny ablakokat magas, azaz 150 cm parapettel valósítanám meg, hogy a járókelők belátását korlátozzam, és alsó részükön az ablaküveg fóliázása erre rásegíthet a fürdőnél.
 
Ez egy vázlatterv! Hibákkal és hiányossággal, egy megrendelői-tervezői párbeszéd kezdete, mely az Építtető elgondolásaira épült:


A terv által generált kérdéseket akkor érdemes tovább feszegetni, ha ezen irány mentén kíván az Építtető, a Térképzővel közösen haladni…

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestEmail this to someone

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>