Étkezőnk sem lesz?
Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!
Hol eszünk majd?
Bori és párja Lajos, a XIII. kerületben épülő lakást vásárolta meg „papíron”. Vagyis a lakópark most épül, Ők, csupán a papíron (számítógépen/telefonon pdf-ben) látottak alapján vásároltak egy kétszobás lakást. 2022 nyarán költözhetnek a közel 52 millió forintos lakásba, ami nem egészen 42 m².
Lelkesedésük alább hagyott, mikor is az ú.n. értékesítési alaprajz után végre a műszaki tervet is láthatták.
Bori kedvetlen e-mailben kért segítséget, mit tegyenek, ha nincs is hely egy ‘normális’ étkezőasztal elhelyezésére?
Az értékesítési alaprajzon nem látható méretezés, csupán a helyiséglista szerepel a 42 m² adatokkal.
Ellenben a műszaki rajzon már a kóták, azaz a helyiség-méretek is leolvashatók. Hmmm… nekik nem elegendő két étkezőszékes lehajtható teraszasztal!
A lakásbelső módosítási lehetőségével általában lehet élni, megadott időintervallumon belül, ez esetben november közepéig.
Így Bori – ha már változatunk! – újabb igényeket támasztott a lakás átalakítása kapcsán:
- kellene egy háztartási helyiség is, mert tuti lesz egy mosó és egy szárítógépük, célszerűen egymás tetején;
- rendes étkezőasztal 4 székkel, az ovális/kör asztal tetszene, nem pedig az a két lehetőség, amit az Értékesítési Irodában ajánlottak…
- és kijárat az erkélyre a konyhából, azaz még egy új erkélyajtó, zsalúziával és szúnyoghálóval…
Ajánlatom, ahogy megküzdök a felsorolt kívánságokat:
- A lakás az utolsó előtti szinten található, az új homlokzati nyílászáró (erkélyajtó a konyhából) igénye módosított építési engedély kérelmet követelne, ez az kívánság nem ment át a Vevőszolgálaton, ez persze várható volt.
- A lakás belső elosztása alapjaiban nem változott. A bejárati ajtó nyitásmódjának módosítását már jóváhagyták.
- Az előtér nappaliba nyíló ajtaja nem épül meg, de papíron egyelőre nyílásként szerepelni fog! (Használatbavételnél ne legyen galiba!)
- Az eredeti fürdőt kettészeltük. A zuhanyzó és a WC. helyiség kifelé nyíló ajtót kap, és a mosógép / szárítógép kettőse is ez utóbbi helyiségbe költözik. Így ez kb. a háztartási helyiség is, bár vasalni itt biztosan lehetetlen.
- A konyha is a helyén maradt. Étkező része már benyúlik a nappali terébe, de használható.
- A nappali hatalmas üvegfala nem ér le a padlóig, a 60 cm-es mellvédmagasság okán a teljes felületet bepolcozzuk/bútorozzuk!
Az átalakított alaprajzhoz módosítják a Vevőszolgálaton a szakági terveket: az épületgépészetet és az épületvillamosságot. A módosított tervek tulajdonosi aláírással lesznek érvényesek, ezek alapján épül meg a megvásárolt kis lakás.
Láthatod, a változás indukált újabb problémát, pl. összenyílik a W.C. helyiség ajtaja a megfordított bejárati ajtóval. Ezt Boriék nem érzik elviselhetetlen dolognak, mindketten szűkös panelben nőttek fel… 🙁