Karácsony után

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

Új év következik

Talán még a múlt év végén kellett volna ezt a blogbejegyzést megjelentetnem, programadó ötletként, de valahogy „behavazódtam”, azaz magam is időigényes programokkal töltöttem meg 2021 utolsó két hetét: Család, Rokonság, Barátok és Ismerősök között is lubickoltam – szó szerint is! 🙂

Ma, január legelején nem kezdek fogadkozásokba, inkább teszem a dolgom, ahogy eddig. Vagy nem is pontosan úgy, igyekszem majd „jobban” tenni. 😉

Annyi újévi fogadalmat, tervet és eszmét hallottam már életemben, ami minden képzeletet felülmúl, mégis, csupán azt javaslom, köszöntsük ezt az új esztendőt (2022-t) a becsületes életbe, a saját dédelgetett céljaink elérésébe és ígéreteink megtartásába vetett hittel!

Akkor most picit visszalépek a Karácsonyba.

Egy fa mustrára- invitállak! Egy rendhagyó karácsonyfa kiállításra. A közeli – MaxCity – Lakberendezési Áruház kiállítására készültek el ezek a karácsonyfák. Decemberben egy szokatlan tárlat nyílt, ahol lakberendezési-, és dekoratőr iskolák hallgatói által feldíszített 2 méteres, kartonpapír anyagú karácsonyfákkal mutatták be, milyen kreatív ötletekkel lehet lakásdísz a klasszikus „karácsonyi fa” újszerű anyagokkal, és különös megközelítéssel.

Több darabot számoltam, volt ami tetszett, volt ami kevésbé. Volt amit otthonomba is szívesen látnék, vagy „dobozkaboltosként” elkészítenék!

Illik felsorolnom az Alkotókat és Műveiket:

  •  Retro gyermekkor_Hegedűs Virág Eliza, Mátyás-Rimai Panna, Vincze Alíz Georgina
  • Vissza az időbe_Sípos Elizabet Mária, Tibola Krisztina, Tőzsér Eszter
  • Nem látom az erdőtől a fát_Fukász Nikolett, Hegedűs Virág Eliza, Mátyás-Rimai Panna
  • Aranyhaj és a hét törpe meseországban_Csúzi Jusztina Zsófia, Hrapan Júlia, Józsa Dorina
  • Grincs_Vincze Alíz Georgina, Széles Borbála Sára
  • “Kollázs” fa_(Iskolai munkák újragondolva)Halmos Andrea, Borsos Róbert, Csík Elizabet
  • “Havas” fa_ Csivincsik Vivien, Klauz Virág, Estók Boglárka, Kováts Gábor
  • “Piros”fa_Szabó Tünde, Bögözi Pálma
  • “Masni” fa (Újrahasznosítás)_Garamvölgyi Zsanett, Joszkin Tímea, Csík Elizabet, Mayer Evelin, Püspöki Vanda, Sós Vivien, Tuza Kristóf, Szép Barbara 
  • “Fehér” fa_Bogdán Adrienn, Wéber Boglárka, Gugi Laura, Sperling Vanessza, Jánosi Tímea, Solymosi Balázs, Németh Boglárka, Bognár Bianka, Kovács Evelin, Halmos Andrea, Borsos Róbert
  • Tollpehely_Dr. Kerekes Andrea, Juhász Zsuzsa Kovács Zsolt
  • Tere-Fere_Dr. Kerekes Andrea, Juhász Zsuzsa Kovács Zsolt
  • Lélekérintő_Jankovics Éva
  • Glaomouros csillogás_Hegedüs Erzsébet, Kovács Klaudia
  • Egy csokor karácsony_Pethő Lilla, Arbonika Szárazvirág & Vintage Webshop
  • “FURRY”_Ács Erzsébet, Árvai Klaudia
  • “WINTER SUNSET”_Budai Ildikó, Kovács Zsolt 
  • Az örök zöld_Bakonyi Anna
  • Karácsony természetesen_Csite-Kartalin Anita, Havasi Mónika, Horváth Beatrix
  • Gondolatébresztő_Kohári Anikó, Molnár Judit

A látottakat nem osztom/mutatom pontos rendszerben, mert még elérhető az Áruház honlapján a kiállítás, akár virtuálisan is! Ha érdekel Téged: MÁSKarácsonyfa Kiállítás – néven keresd! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .