Lakás: én házam, én váram?

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 
 

E heti okosság: Lakásról általában…

* Magam is úgy tartom, hogy gondolkodásunk, kedélyünk, ízlésünk, igényeink, szenvedélyeink és érzelmeink tekintetében attól a helytől nagyban függünk, ahol élünk. Az otthonunk ott van és olyan formában, ahol és amilyenné megteremtjük magunknak. *


Blogbejegyzésem képei is egyfajta lakást, életteret mutatnak…, 🙁 nem tartom követendő példának!

 

 

Lakás fogalma

Ha a lakás fogalmának meghatározására rákeresel a neten, azt tapasztalod, hogy a „lakás” fogalmát az egyes jogszabályok, és ennek megfelelően az egyes hatóságok eltérően alkalmazzák. Nem foglalom össze, hogy vélekedik erről a:

  • Polgári Törvénykönyv,
  • Ingatlan-nyilvántartási törvény,
  • és a különböző adó és illetéktörvények.

Építészeti szempontból mutatom be a lakást.


Ezért ismét az OTÉK-ra (Országos Településrendezési és építési követelmények) hivatkozom, idézem:
„105. §(1) A lakás olyan huzamos tartózkodás céljára szolgáló önálló rendeltetési egység, melynek lakóhelyiségeit (lakószoba, étkező stb.), főzőhelyiségeit (konyha, főzőfülke), egészségügyi helyiségeit (fürdőszoba, mosdó, zuhanyozó, WC), közlekedő helyiségeit (előszoba, előtér, belépő, szélfogó, közlekedő, folyosó) és tároló helyiségeit (kamra, gardrób, lomkamra, háztartási helyiség stb.) úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
a) a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
b) a főzést, mosogatást és az étkezést,
c) a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
d) az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását tervezési program szerint (pl. élelmiszer-tárolás, hűtőszekrény elhelyezési lehetősége, mosás céljára szolgáló berendezés, ruhanemű, lakáskarbantartás eszközeinek, egyéb szerszámoknak és sporteszközöknek az elhelyezése).
(2) A lakószoba a lakás minden olyan közvetlen természetes megvilágítású és szellőzésű, fűthető, huzamos tartózkodás céljára szolgáló, legalább 8 m2 hasznos alapterületű helyisége, amely lehetővé teszi az (1) bekezdés a) pontja szerinti tevékenységek folytatását – kivéve a jövedelemszerzést szolgáló munkavégzést – és az azokhoz kapcsolódó berendezések elhelyezését.
(3)A 30 m2-t meghaladó hasznos alapterületű lakás legalább egy lakószobája hasznos alapterületének legalább 16 m2-nek kell lennie. Ebbe és a lakószoba (2) bekezdés szerinti alapterületébe nem számítható be a főző és az étkező funkció céljára is szolgáló helyiség, helyiségrész hasznos alapterülete, amennyiben az a lakószoba légterével közös.
(4) A lakásnak fűthetőnek kell lennie, lehetőleg minden helyiségben a rendeltetésének megfelelő szellőzést, természetes megvilágítást biztosítani kell.”


Ez kicsit száraznak tűnhet, nézzük a lényeget! A lakással kapcsolatban a fő követelmény, hogy legyen:

  • száraz,
  • levegős,
  • szellőztethető,
  • napfényes,
  • fűthető,
  • kellően megvilágított,
  • tisztítható…stb…


Általános emberi igény – a kezdetektől nemigen változott! – a lakással szemben, hogy:

  • védjen az időjárás viszontagságaival, az idegen emberekkel és az állatokkal szemben is! ;
  • biztosítsa a pihenés és alvás zavartalanságát;
  • tegye lehetővé a tisztálkodást;
  • az ételkészítést és annak elfogyasztását, raktározását;
  • adjon teret a szórakozáshoz, otthoni tevékenységhez, munkához, vendégek fogadásához.


Különleges „igény” lehetősége:

  • a család, a lakóközösség nagysága és összetétele a lakás méretét és szobaszámát definiálja;
  • illetve a különböző tevékenységek, foglalkozások más-más életformát igényelnek, ami a lakás helyiségigényét határozza meg, például a dolgozószoba, műterem, házi fitnesz-terem, mozi-terem formájában.

Ezekhez még egyéni igények is társulhatnak! Egyedi kedvteléseknek kell, hogy teret adjon a lakás, ha például van aki zenél, barkácsol, vagy éppen laboratóriumi kísérleteket folytat otthon.
 
Ezeknek a különböző igényeknek az időbeli változását is képes egy jól tervezett lakás koordinálni, akkor, ha a lakás „rugalmasan” változtatható!

Változtathatóságának két formája:

  • 1.Flexibilitás: a lakás, rendszerének módosítása nélkül alkalmazkodik adott igényhez. Átbútorozható, vagy a helyiség-funkció megváltoztatható.
  • 2.Variabilitás: a lakás, rendszerének módosításával alkalmazkodik adott igényhez. Átszerelhető, vagy átmozgatható helyiséghatároló szerkezeteket tartalmaz a lakás.


Nálunk a flexibilitás a jellemzőbb megoldás.
A fentebb felsorolt követelményeket a lakás különböző alkotórészeinek egymáshoz való viszonya és kapcsolata adja. Innen jutunk majd legközelebb, a lakás részeihez, a helyiség-csoportokhoz! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .