Parkolás, felújítva

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 
 

E heti okosság: Parkolóhelyek kialakítása


Gyakorlatilag már két hetente/havonta új szabályozások, vagy módosított előírások jelennek meg az építésüggyel kapcsolatban. Minden napra jut egy újdonság…
 
Március 10-én is sok minden változott, például az OTÉK is halad a korral, és figyel arra az új igényre, hogy megjelentek az elektromos autók.


Ezért a z OTÉK 42. §-a módosult és kiegészült néhány új bekezdéssel, ami az
– elektromos gépjárművek használatához fűződik, illetve az
– allergén pollent termelő fák tiltását rögzíti.
 
A különböző építmények rendeltetése szerinti szükséges parkolószámok nem változtak, kiegészültek olyan módon, hogy a szükséges számú parkolóhelyek közül milyen arányban kell biztosítani az elektromos gépjárművek töltésének lehetőségét, vagy adott esetben elektromos töltőállomás telepítésének kötelezővé tételét.


A lakásokhoz tartozóan ilyen, új előírás (még!) nem született! 🙂
 
És érintetlen maradt a (6) bekezdés is:
„A telken a gépjárműtárolókat elsődlegesen épületben vagy terepszint alatti építményben kell megvalósítani. „
Az elsődleges szó nem kötelező-t jelent, tehát nagykapuval és némi szilárd burkolattal az építési telken belül, épület nélkül, továbbra is megoldható a parkolás:
4. számú OTÉK melléklet szerint, egy személygépkocsi elhelyezését kell biztosítani:
minden lakás és üdülő, önálló rendeltetési egysége után!
 
Az az előírás sem változott, miszerint egy bővítésnél, átalakításnál vagy rendeltetés módosításnál, csak a bővítésből, az átalakításból, vagy az új rendeltetésből eredő többlet gépjármű elhelyezéséről kell gondoskodni, a meglévők megtartása mellett.
 
A fákkal, vagyis a fásítással kapcsolatos új szabály:
csak a 10 db gépjárműnél nagyobb befogadóképességű felszíni várakozó- parkolóhelyekre vonatkozik, amiket fásítani kell, amivel a parkoló felületek árnyékolását kell biztosítani.
Vagyis − a HÉSZ (helyi építési szabályzat) eltérő rendelkezésének hiányában −, minden megkezdett 6 db parkolóhely után 1 db, nagy lombkoronát nevelő, környezettűrő, túlkoros, allergén pollent nem termelő lombos fa telepítésével kell megoldani az árnyékolást, minimum 1 m² szabad földterület biztosításával, de ezen 1 m² alatti területek a telek zöldfelületébe nem számíthatók bele!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .