Térelhatárolás, térelválasztás

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

Kicsi pengefal

Újra alkalmaztam az egyik legutóbb megépült polisztirol-beton házamnál ezt az egyszerű megoldást, a pengefalat.

Tér elhatárolására, tér elválasztásra, tér leválasztásra „másoltam” egy korábbi házamból, mert az Építtetőnek nagyon tetszett ez a megoldás, amikor két évvel ezelőtt megismerkedett a polisztirolbeton építéstechnológiával, mivel lehetővé tettem számára egy épületlátogatást.

Mivel az előtér/előszoba terét határolja el ez a kicsi pengefal, azt gondolom, hogy leginkább ott van létjogosultsága ennek a megoldásnak, ahol a beköltözők száma minimális, azaz egy-két fő, mert akkor garantáltan rövid időbe telik az érkezés/távozás, így télen nem hűl le, nyáron nem leforrósodik fel a bejárati ajtó nyitogatásától a lakás nappali életterének helyet adó lakásterület.

Ami ebben az esetben gyakorlatilag a lakásterület igen jelentős és publikus része: a nappali és az étkező.

Másrészt számomra szempont az is, hogy kis létszám esetén 🙂 a cipők, kabátok száma is korlátozott, így talán nincs elöl hagyott holmi, ami helyet foglal és a rendezetlenség érzetét kelti.

Attól még, hogy egy közös térbe érkezünk, lehetőséget adok a kabátok/cipők elhelyezésére, de nem önálló helyiségként építek előteret/előszobát, csupán faltól-falig, padlótól- mennyezetig beépített szekrényt tervezek. És lehetőséget teremtek komód/pult/ülőke beépíthetőségének, – a pengefalhoz ütközve.

Ez a rövid falszakasz is polisztirolbetonból készül el, a válaszfalak építésekor. Csupán a hálós glettelés munkafázisában kerül rá némi megerősítés, mivel sarkaira élvédőket helyeznek el. Ugyanúgy használjuk mint a válaszfalakat, villanykapcsolók, dugaljak és akár a kaputelefon beltéri kezelőegysége is rákerülhet.

Botondék a végső nagytakarítás és költözés előtt állnak, így csupán az üres teret tudtam fényképezni…

Ha érdekel a polisztirolbeton építéstechnológia, a
YouToube csatornámon találsz bővebb, közérthetően bemutatott tudásanyagot! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .