Több fényt szeretnék!

fuggony_feny

Itt, a Blogomon, nem olvashatod szerelmi horoszkópod, nem adok öltözködésedhez aktuális divattippet, és ma sem küldök ingyenes rúzsmintát! Inkább a Ház, a Lakás, az Otthon témakörébe invitállak…, tarts velem!

 
 

Fényt, több fényt!


Erzsike egy 3. emeleti társasházi lakást vásárolt, eléggé leromlott állapotút, így a felújítással kalkulált. Mikor a lakást az Eladó kiürítette, és ugye a csillárokat /mennyezeti lámpatesteket is elvitte, még inkább feltűnt Erzsikének, hogy a konyha végtelen messze helyezkedik el az ablaktól…


Rám az is nyomasztóan hatott, hogy a nappaliba a konyhaajtón át jutunk, olyan mintha egy zsákszobában lennénk!
 
Feladatom az lett, hogy nyissam ki a lakást a homlokzati nyílászárók felé úgy, hogy fényesebb, „tisztább” és élhetőbb lakást kapjunk.
 
A kezdetben tervezett felújítás tehát átalakítássá változott.
Kőbe vésett elveket Erzsike nem fektetett le, több elvi változat pro ás kontra érveinek ütköztetése után ezt az átváltozást preferálta:


1. Az előtér a helyén marad, de a bejárati ajtó nyitásmódját átfordítom, és újabb ajtókkal nem határolom, nyitottságával a közlekedés irányát egyértelműsítem.
 
2. A régi konyha területét hálófülkére alakítom, mivel az alvás funkció szerintem kevés fényt igényel. 😉 De nem zárom helyiséggé, csupán fülkét ábrázolok, ami a nappali felé áttetsző/légies függönnyel is szeparálható.
 
3. A nappali tartózkodás tereit egybe nyitom úgy, hogy már nincs meg az a zsúfolt hatás, hogy különböző funkciókon átjutva érek el a nappaliba, pedig tt is átsétálok a konyhán, az étkezőn.
 
4. A terasszal nincs mit kezdeni, egyébként még egy kivétellel valamennyi társasházi lakástulajdonos beépítette a sajátját ilyen-olyan módon.
 
5. A fürdőből kidobom a kádat, helyette zuhany lesz, a gépészeti strangról nincs információm, majd bontás/feltárás után derül ki, a fürdőszoba bírja-e az átváltozást?!
 
6. Az új konyha ebben a formájában is L-alakú, és az étkező asztalt én is falra tolom! Pontosan így volt az eredeti alaprajzon is, csak a lakás belső, átellenes zugában.
 
Erzsike egyelőre egyedül vág bele az átváltozás projektbe, de úgy gondolja: két főre tervezzünk! :)

Share on FacebookShare on Google+Pin on PinterestEmail this to someone

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..